Ki nem állhatják egymást a Playboy-villa lányai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egykori nyuszilányok a mai napig ott savazzák egymást, ahol csak lehet.
hirdetésKendra Wilkinson saját műsora, a Kendra On Top keretein belül árulta el, hogy Holly Madison és ő soha nem voltak barátok, sőt egyenesen a valaha volt legképmutatóbb embernek nevezte a lányt, akivel évekig osztozott Hugh Hefneren és közös otthonukon.
A könyveiben hazugságokat terjeszt rólam. Ez abszurd!
– fakadt ki Kendra a minap. Ez a r*banc még hét évvel később is azokról a sz*rságokról hadovál, amik 18 és 20 éves korom között történtek.
A szőkeség azt is elárulta továbbá, hogy soha nem tartotta a barátnőjének Holly-t, csupán ugyanannaka férfinak próbáltak a kedvére tenni, de ebből nem következik, hogy jóban is lettek volna. Nyilvánvaló, hogy azt szeretné, ha a publikum más szemmel tekintene rám, és nem azt látná, aki vagyok. Soha életemben nem volt egyetlen megjátszott pillanatom sem. Ezzel szemben ő a legképmutatóbb ember, akivel valaha találkoztam!
Kendra arról is szót ejtett, hogy Holly rengetegszer állít valótlanságot azzal kapcsolatosan, hogy mi történt annak idején a Playboy-villában. Hallatlan baromságokat ír. Én a könyvemben arról írtam, hogyan fogadott be Hef az otthonába. Megkérdezte, hogy szeretnék-e a barátnője lenni, majd átnyújtott egy kulcsot. Így történt, de Holly állítja, hogy nem, mert szerinte Hef nem ilyen. Mi tette őt [Holly-t] ilyen gonosszá?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.













