Producer mellett talált rá a boldogság Gwyneth Paltrow-ra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alig egy évvel ezelőtt jelentette be a Coldplay frontemberével való válását a színésznő, azonban úgy tűnik, végre neki is sikerült továbblépnie.
hirdetésGwyneth Paltrow és Chris Martin tavaly márciusban hozta nyilvánosságra, hogy kapcsolatuk zátonyra futott, ezt követően pedig beadták a válókeresetet. Az énekes Jennifer Lawrence, majd Annabelle Wallis mellett keresett vigaszt, míg exfelesége a lelki feltöltődésnek szentelte az elmúlt évet. Úgy tűnik azonban, hogy véget ért a gyászidőszak, ugyanis a színésznőt júliusban már egyszer lencsvégre kapták Brad Falchuk társaságában, ám akkor még nem tulajdonított nagy jelentőséget a kapcsolatnak a média.
A több neves sorozatot is jegyző producer azonban tegnap pontot tett a találgatások végére és egy, a színésznővel közös képet töltött fel Instagram-oldalára, melyhez a Randim és én
szavakat írta.
Brad nevéhez egyébként olyan szériák köthetőek, mint a Kés/alatt, az American Horror Story, a Scream Queens, a Glee és az American Crime History - többek között.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











