Első találkozásukkor kikosarazta Joe Jonast Gigi Hadid
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A modell és az énekes május óta alkotnak egy párt, és úgy tűnik, nagy az összhang a fiatalok között. Gigi azonban elárulta: nem volt ez mindig így.
hirdetés
A Grammy Gálán találkoztunk először, amikor 13 éves voltam. Elhívott baseballozni, de én nemet mondtam
– elevenítette fel emlékeit Gigi Hadid, majd így folytatta: Nagyon ideges voltam, mert szó szerint fogalmam sem volt, hogyan kell egy fiúval együtt lógni. És amúgy is: a gála egy vasárnapi napon került megrendezésre, én pedig nem akartam bevallani, hogy másnap iskolába kell mennem, így azt feleltem, hogy »Nem, talán majd legközelebb«.
Gigi azt is elárulta, hogy már aznap sor került a családnak való bemutatásra is, ugyanis Joe odalépett az ő édesanyjához, Yolanda Fosterhez, bemutatkozott, és megadta az anyósának a telefonszámát. Egy papírfecnire írta fel a számát, és odaadta anyukámnak. Azóta vagyunk barátok. Illetve jelenleg nem éppen baráti a viszonyunk, sokkal több annál
– nyilatkozta szemérmesen a 20 éves modell, aki Joe Jonas előtt Cody Simpsonnal alkotott egy párt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













