Nem mindennapi módon kérte meg barátnője kezét az A Day To Remember gitárosa – videó
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A zenész párját nagyon meglepte a váratlan lánykérés, de természetesen igent mondott.
hirdetésKevin Skaff a napokban döntötte el, hogy eljött az ideje a Paige-dzsel való kapcsolatának magasabb szintre emelésének, és egy gyönyörű gyűrűt vásárolt a lánynak. Tervébe tetováló ismerősét is beavatta a zenész, ugyanis Paige úgy tudta, hogy Kevinnel egy új tetoválás felvarrása miatt érkeznek a Refuge szalonba.
Amikor megérkeztek, rövid beszélgetést követően a tetováló gondosan feltette a mintát Kevin alkarjára, hogy megnézhesse, jó lesz-e úgy. A zenész a tükörhöz lépett, amikor Paige megállította, hogy szeretné elolvasni a cirkalmas betűket, és amikor meglátta a Hozzám jössz feleségül?
szavakat, valósággal elállt a szava, először nem is értette, neki szól-e a kérdés, illetve, hogy párja valóban magára akarja-e tetováltatni az életüket megváltoztató szavakat.
Láthatóan Kevin is meglepődött Paige reakcióján, majd a zsebéből egy gyűrűsdobozt előhúzva fél térdre ereszkedett a lány előtt, aki végül igent mondott a kérdésre.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











