Holland duót karolt fel James Arthur – klippremier
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
James Arthur szereti felkarolni a pályájuk elején lévő tehetséges művészeket, többek között ennek köszönhetően jött létre a MOKS-szal közös szám, az Otherwise.
hirdetésA dal szeptember 18-án jelent meg, és többségében pozitív kritikát kapott. A MOKS-ról annyit érdemes tudni, hogy egy holland elektronikus duó, az Otherwise pedig a 2016-ban megjelenő bemutatkozó albumukon kap majd helyet.
Maga a dal, igazán nyáriasra sikerült, ami így, az ősz kezdetén igazán jóleső érzést kelt, és felidézi a nyár eseményeit, James pedig ezúttal is remek hangi adottságairól tesz tanúbizonyságot a hallgatóban.
A 2016-os év azonban nem csupán a holland csapat számára fontos dátum, hanem James Arthur karrierje szempontjából is lényeges, ugyanis a brit énekes már jó ideje dolgozik második albumán, ami vélhetően 2016-ban kerül az üzletek polcaira. A hazai rajongóknak azonban addig sincs oka szomorkodni, hiszen az X-Factor felfedezettje november 7-én fővárosunkba látogat, és a Budapest Sportarénában örvendezteti meg a magyarokat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











