Így énekli A kis hableány betétdalát Arden Cho
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő bebizonyította, hogy nem csak a színészet terén képes bizonyítani.
hirdetésArden Cho a napokban töltött fel a Youtube-csatornájára egy olyan videót, ahol A kis hableány kultikus dalát, a Part Of Your Worldöt énekli zongora és gitár kíséretében, ezzel is bebizonytíva, hogy nem csak a színészethez ért, hanem fantasztikus hangi adottsággal aldották meg.
Azonban nem ez az első alkalom, hogy a 30 éves szépség megmutatja nem mindennapi hangját, ugyanis két évvel ezelőtt jelent meg önálló dala, a Baby It's You, ami szintén nagy sikernek örvendett rajongói körében.
A színésznő egyébként 2014-ben robbant be a köztudta, amikor is megkapta Kira Yukimura szerepét az MTV egyik legsikeresebb és legnépszerűbb sorozatában, a Teen Wolfban, aminek a csapatát a mai napig erősíti. Később több kisebb-nagyobb szerepben is láthattuk, legújabb értesüléseink szerint pedig 2018-ra várható egyik jelentősebb filmje, a Flexx, melyben R.O.S.A Ogawa ügynököt kelti majd életre.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











