15 év után újra együtt Hugh Grant és Elizabeth Hurley?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tizenöt év elteltével ismét együtt kapták lencsevégre a párost. Vajon jó barátok csupán vagy ismét egymás karjaiba fújta őket a szél?
hirdetés
Hosszú közös múlt áll Hugh Grant és Elizabeth Hurley mögött, hiszen a páros közel harminc éve ismeri egymást. A sorsfordító találkozásra 1987-ben került sor, méghozzá a Szél hátán című drámafilm forgatásán. Az ismeretségből rövid időn belül kapcsolat lett, azonban 13 együtt töltött év után 2000 májusában bejelentették, hogy külön utakon folytatják.
Szerencsére a szakításukat követően is jóban maradtak, mi több: Elizabeth Hugh-t kérte fel fia, a jelenleg 13 éves Damien keresztapjának, és néhány hónappal korábban így nyilatkozott barátságukról az Access Hollywoodnak: Nem volt kérdés köztünk, hogy barátok maradunk-e. Úgy hiszem, ha sokáig együtt vagy valakivel, családdá váltok. Ami engem illet, nagy tesóként tekintek Hugh-ra. Még ha nem is ő a nagyobb, mert néha túlszárnyalom őt. De testvérekként tekintünk egymásra.
Azt egyelőre nem tudni, hogy valóban csak barátságról van szó a két egyedülálló szülő között, vagy ismét közelebb kerültek egymáshoz, de szeptember 10-én London kertvárosi részében kapták lencsevégre őket, és vannak, akik úgy gondolják, nem szimpla barátságról van szó, hanem újra megpróbálják rendbehozni a 15 évvel ezelőtt lezárt kapcsolatot.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













