Chris Brown pert nyert lánya édesanyjával szemben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Chris Brown már egy ideje pereskedett egykori párjával, Nia Guzmannel, hogy végül kié legyen a kis Royalty feletti felügyeleti jog.
hirdetésElégedetten távozhatott tegnap a bíróságról Chris Brown, ugyanis a törvény földi helytartói úgy határoztak, hogy Chris kérésének tesznek eleget, és közös felügyeleti jogot kaptak a szülők a kis Royalty felett. Nia Guzman ugyan azt szerette volna, ha a bíróság neki ítéli a kislány feletti felügyeleti jogot, és volt barátjának csupán felügyelt látogatást engedélyeznek (vagyis Chris nem maradhatott volna kettesben a gyermekével), ám a bíróság az énekes kérésének adott helyet és megosztotta a felügyeletet a két szülő között.
Mivel mindkét fél Los Angelesben él, így szerencsére nem lesz megerőltető a kislány ide-oda ingázása. Az E! News értesülései szerint az anya havi 15 000 dolláros gyermektartási díjat követelt, ám a bíróság csupán 2500-at rótt ki az énekesre, aki a tárgyalás után elsőként vihette haza a kislányt.
Vannak velem egyidős férfiak, akik menekülnek az apasággal járó felelősség elől. Én komolyan veszem az enyémet. Elég ciki, hogy egyes nők étkezési jegynek használják a gyereküket
– írta Chris exére utalva az azóta eltávolításra kerülő posztban a Twitteren, majd így folytatta: Befolyásként használni egy gyermeket sosincs rendben.
Chris egyébként valóban felelősségteljes apa hírében áll, és valósággal rajong a kislányáért, aki az egész nyarat vele töltötte. Az énekes még a turnéjára is magával vitte Royaltyt, apák napja alkalmából pedig egy meglepetésbulival lepte meg a kicsit annak legnagyobb örömére.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











