Németh Kristóf szeretőt tart
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két konkurens csatorna sztárjai, Németh Kristóf és Szabó Zsófi kusza szerelembe keveredtek. Természetesen csak egy szerep erejéig habarodtak egymásba.
hirdetés
A Jóban Rosszban sorozat Bettije és a Barátok közt Gézája a főszereplője Gergely Róbert legújabb darabjának. Az énekes-rendező egy francia darab, a Francia négyes, avagy négyen a kanapén című előadásra kérte fel a színészeket.
A mű egy bonyolult házasság végéről, illetve két még bonyolultabb szerelem kezdetéről szól. A darabban mindössze 5 szereplő van. Németh Kristóf és Szabó Zsófi mellett még olyan hazai színészek tűnnek fel benne, mint Gregor Bernadett vagy Szabó Máté.
Gergely Róbertet nem érdekli, hogy a két főszereplője két különböző csatornánál dolgozik, hiszen a cél a közönség szórakoztatása, és úgy véli, így még nagyobb rajongótábora lehet a műnek.
Kristóf nagyon örül, hogy Zsófival szerepelhet, és a következőket mondta: „Gyerekkora óta ismerem Zsófit, hiszen olyan szerencsés vagyok, hogy az édesapját, Szabó Gyulát a barátomnak mondhatom. Végignéztem, ahogy felnő a lánya, és ő is a színészetet választja.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











