Megdöbbentő vallomást tett Sütő Enikő
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Élete legnagyobb traumájáról rántotta le a leplet nemrégiben Sütő Enikő.
hirdetés
Tizenegyszer voltam várandós, és 11 gyereket veszítettem el a második- harmadik hónapban. Nagyon szerettem volna szülni, de valamiért nem adta meg a gyereket nekem a sors
– nyilatkozta élete legmegrázóbb eseménysorozatáról az 56 éves manöken a Story magazinnak.
Enikő arról is őszintén mesélt a magazin hasábjain, hogy bár nagyon szerette volna megtapasztani az anyaság örömeit, akár örökbefogadás által is, ám a sors rendre felülírta számításait. A sikeres modelliskolát üzemeltető üzletasszony azonban nem búslakodik, immár beletörődött abba, hogy nem született gyermeke, és esze ágában sincs panaszkodni. Próbálom nem büntetésként, hanem szabadságként megélni
– mondja.
Ugyan a szakmájában sikeres, féltő gonddal vezeti modelliskoláját is, ám sajnos ez a felhőtlen boldogság nem jellemzi a párkapcsolatait, ugyanis harmadik válása után most ismét az egyedülálló hölgyek népes táborát erősíti. Elmondása szerint kapcsolatai és házasságai nem a szeretet hiánya miatt futottak zátonyra, sokkal inkább a beszélgetések és közös élmények hiánya nyomta rá bélyegét a megromlott kapcsolatokra.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.











