Alyssa Milano az Instagramon tette közszemlére melleit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő egy melleit közszemlére tévő fényképpel kívánt boldog születésnapot kislányának a képmegosztón.
hirdetésBoldog szülinapot, gyönyörű Elizabellám. Megtanítottad nekem, hogy a szívem nem ismer határokat. Te voltál a lelkem hiányzó része. Köszönöm, hogy engem választottál
– írta a 42 éves kétgyermekes anya a fent látható képhez az Instagramon, mely hatalmas vitát szított azok között, akik támogatják a nyilvános szoptatást és azok között, akik nem.
A színésznő az Entertainment Tonightnak adott interjújában nyilatkozott arról, hogy nem fogja szégyellni magát a kép miatt, hiszen a szoptatás az anyasággal járó édes teher, és nem hagyja, hogy emiatt törjenek pálcát fölötte. Nem érdekel. Addig fogok szoptatni, míg Elizabella hatéves nem lesz
– vallotta Alyssa.
Nem ez volt az első (és vélhetően nem is az utolsó) alkalom, hogy a színésznő az anyák nyilvános szoptatása mellett kampányolt, mely ügy fontosságáról ekképp nyilatkozott az Us Weekly-nek egy korábbi interjújában: Rájöttem, hogy vannak sokkal égetőbb problémák is a világon, és nem akarom, hogy nagyobb feneket kerítsenek ennek az egésznek, mint amilyen valójában. Szoptatni a gyermekeimet az egyik legnagyobb öröm számomra az életben.
Alyssa egyébként saját bevallása szerint nagyon élvezi az anyaságot, és mint mondja: számára az is egy csoda, amikor szoptatás közben a keblén nyugvó gyermekét nézheti, amint békésen táplálkozik. A színésznőnek egyébként két gyermeke van, a négyéves Milo és az egyéves Elizabella, és bár szívesen vállalt volna harmadik gyermeket, a korára hivatkozva lemondott arról, hogy ismét szüljön, és esetleges veszélynek tegyen ki egy magzatot.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.











