Budai iskolába járnak a Jolie-Pitt gyerekek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Angelina Jolie már a nyáron egy budai, francia anyanyelvű óvodába és iskolába íratta be gyermekeit, mert fontos számára, hogy a csemetéi igényes környezetben művelődjenek ittlétük alatt.
hirdetés
A család szeptember végén érkezik hazánkba, és előreláthatólag három hónapot tölt majd itt, hiszen Angelina nemsokára megkezdi filmjének forgatását, amelyet nemcsak rendez, hanem a forgatókönyvét is ő írta. A csemetéknek pedig minőségi oktatásban lesz részük. A sztárpár azonban nem engedi túl messzire a gyerekeket, ezért az elitiskola közvetlen közelében vásároltak maguknak luxusvillát.
Angelina Jolie már többször is terepszemlét tartott Magyarországon; egy héttel ezelőtt két napig az etyeki filmstúdióban munkálkodott új filmje előkészületei kapcsán, de láthattuk már bevásárlás közben is egy pest megyei kisboltban.
Jolie még ebben a hónapban átteszi Magyarországra a székhelyét párjával, Brad Pitt-tel, három közös és három örökbe fogadott gyermekükkel, valamint testőrök, dadák, illetve asszisztensek hadával.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.













