Lemondta turnéja hátralévő állomásait az Of Mice & Men
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Marfan-szindrómában szenvedő Of Mice & Men-frontember még mindig lábadozik, így a csapat lemondta a teljes 2015-ös turnéját.
hirdetés
Június közepén számoltunk be arról, hogy Austin Carlile Marfan-szindrómában szenved, ami miatt június elején kórházba kellett szállítani, és bent is tartották megfigyelésre. A zenekar ugyan bízott abban, hogy az énekes jobban lesz, de a srácok legfrissebb közleménye szerint Austin még mindig nem érzi jól magát, ezért úgy döntöttek, hogy lemondják teljes idei turnét, hogy a frontembernek legyen ideje regenerálódni, és ne a leszervezett fellépések miatt kelljen aggódnia.
Sajnálattal jelentjük be, hogy nem tudunk játszani a Louder Than Life Fesztiválon, és sajnos még azt sem tudjuk, mikor kerül bepótálsra az elmaradt mexikóvárosi és san diegói fellépés. Austin több műtéten is átesett a nyáron, melyek jól sikerültek ugyan, de fontos, hogy megfelelő mennyiségű idő álljon a rendelkezésére ahhoz, hogy regenerálódni tudjon, így leghamarabb 2016 májusában térünk vissza, erősebben, mint valaha
– olvasható a közlemény a Facebookon.
Az énekes egyébként már valamivel jobban van, hiszen immár otthonában, szerettei körében lábadozik, ám láthatóan sokat fogyott az utóbbi hónapokban, mióta kiújult nála a betegség. Mihamarabbi felépülést kívánunk!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











