A világ harmadik legsikeresebb filmje a Jurassic World!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Jurassic World őrületes rekordokat döntöget, így nem csoda, hogy nemrégiben a világ harmadik legsikeresebb filmjének kiáltották ki.
hirdetés
A kritikusok által is kedvelt Jurassic Worldnek már egy hétvége is elég volt arra, hogy hatalmas bevételt hozzon a készítőknek, ezzel majdnem új rekordot felállítva. Így nem meglepő, hogy picivel több, mint egy hónap után akkora sikernek örvendett, hogy megelőzte a 2012-ben bemutatott Bosszúállók első részét, így a világ harmadik legsikeresebb filmjének helyére lépett elő.
A Marvel három évvel ezelőtt megjelent sikerfilmje 1,520 milliárd dollárral tartotta egészen sokáig harmadik helyét. Ám úgy látszik, a mozilátogatók számára még mindig jobban fekszenek a dinoszauruszok, ugyanis 1,522 milliárd dollárral a Jurassic World maga mögé utasította a szuperhősöket.
Érdekesség, hogy a film még így is messze le van maradva az első két helyet elfoglaló művek (Avatar, Titanic) mögött. Az 1997-ben bemutatott Titanic ugyanis eddig 2,17 milliárd dollárt zsebelt be, míg a 2009-es Avatar 2,78 milliárd dollárt hozott készítőinek.
A hatalmas siker és bevétel fényében nem meglepő, hogy a készítők máris beruháztak a folyatásra, mely az előrejelzések szerint 2018 nyarán érkezik a mozikba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











