Az ember okozta a pleisztocén megafauna kihalását
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszú évtizede tart a vita a megafauna kihalásával kapcsolatban. Egyesek a klímaváltozást, mások egy járványt, de akadnak olyanok is, akik az embert okolják. Egy brit kutatás erre a vitára igyekszik pontot tenni.
hirdetés
Ki ne hallott volna még a gyapjas mamutról (Mammuthus primigenius), a kardfogú tigrisekről (Smilodonok) vagy a gyapjas orrszarvúkról (Coelodonta antiquitatis)? De említhetnénk akár a megalániát, az óriásfarkast, az erszényesoroszlánt és még megannyi állatot. Tízezer évvel ezelőtt jóval több állatfajt számlált a Föld, ezek azonban teljesen eltűntek a bolygó színéről, így még rejtélyesebbé téve a tényt, hogy esetleges kisebb rokonaik többnyire ma is élnek – bár sokuk már a kipusztulás szélén van, főként a vadászat és területük irtása miatt.
Így felmerül a kérdés: mi okozta kihalásukat, és kisebb rokonaik miért nem tűntek el velük együtt? Brit tudósok is ezen tanakodtak, a hosszas kutatás alatt pedig minden egyes faj kihalásának idejét összevetették az ember betelepülésével, és természetesen a klímaváltozást is megvizsgálták. Az eredmények sokkolóak – a fajok kihalása és az ember megjelenése a világ minden táján egy időbe esett.
Az ember játszotta a főszerepet a megafauna kihalásában
– nyilatkozta a Daily Mailnek Lewis Bartlet, a tanulmány vezetője, aki szerint az éghajlatváltozás legfeljebb felgyorsíthatta a folyamatot. Hozzátette, nem lehet tudni, hogy a túlvadászat, tűzhasználat vagy kiszorításuk volt kihalásuk fő oka, ám mindez megcáfolja azt a mítoszt, miszerint a korai ember harmóniában élet a természettel.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











