Októberben folytatódik a The Walking Dead
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Új fotókat és egy előzetest is kaptunk az AMC sikersorozatának hatodik évadához.
hirdetésAhogy az sok más sorozat és film esetében történt, úgy a The Walking Dead készítői is úgy döntöttek, hogy a 2015-ös San Diegó-i Comic-Conon engednek először betekintést a soron következő évadba. A panelnél mutatták be ugyanis az első, igazán akciódús trailert, ami alapján biztosan állíthatjuk, hogy ez lesz az eddigi legvéresebb szezon.
A négyperces videóban láthatjuk, hogy egyre feszültebb a helyzet Alexandriában és természetesen kedvenceink is megmutatják magukat. Valamint feltűnik mellettük még Ethan Embry is, ám az AMC egyelőre még semmit sem árult el karakteréről. Azonban nem ő lesz az egyetlen új arc, hiszen ahogy azt már bejelentették, Merritt Wever és Corey Hawkins is csatlakozik a stábhoz. Utóbbi a képregényt olvasók számára már jól ismert Heathet fogja alakítani.
Az előzetes mellett az Entertainment Weekly néhány exkluzív fotó is megosztott Rickről (Andrew Lincoln), Darylről (Norman Reedus), Maggie-ről (Lauren Cohan) és Glennről (Steven Yeun), akik mind felfegyverkezve láthatóak. Vajon zombikkal vagy emberekkel kerülnek szembe ezúttal?
Napjaink legsikeresebb zombisorozata október 11-én tér vissza a tengerentúlra, az évadnyitó epizód pedig 90 perc hosszú lesz.



hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











