Újabb haláleset rázta meg a Black Veil Brides tagjait
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még nincs egy hónapja, hogy a kaliforniai csapat elvesztette gitártechnikusát és egyben jó barátját, Chris Holley-t, ezúttal újabb hozzájuk közel álló személytől kellett búcsúzniuk a srácoknak.
hirdetés
Ugyan karrierjük szempontjából igen eredményes és sikerekben gazdag hónapok állnak az Andy Biersack vezette ötös mögött, ám a magánéletben nem ilyen szerencsések a srácok. Kevesebb mint egy hónap leforgása alatt a frontember a második halálesetről tudósította követőit a közösségi oldalakon.
A banda még mindig gyászolja a júniusban váratlanul, álmában elhunyt Chris Holley-t, aki egyébként olyan együttesek gitártechnikusa volt, mint az Asking Alexandria, a Motionless In White, és természetesen a Black Veil Brides. A hír mindenkit nagyon lesújtott, és rengetegen nyilvánították részvétüket a közösségi oldalakon, ám a zenekar tagjainak még arra sem volt lehetőségük, hogy magukhoz térjenek a sokkból, amikor újabb tragédia történt.
Újabb szomorú nap a BVB táborában. Régóta jó barátunk és első üzleti menedzserünk,Tom Reed elhunyt. Nyugodj békében Tom, te igazán kedves lélek
– olvasható Andy üzenete a Twitteren.
Az énekes azonban később jó hírekkel is szolgált a jelenleg is tartó Warped Tourral kapcsolatban, melyen egyébként kedvese, Juliet Simms is velük tart, szintén fellépőként. Mégpedig azzal, hogy a mostanában történt rossz események ellenére a turné nagyon jól halad és felettébb élvezik a fellépéseket.
Nagyon jól éreztük ma magunkat a színpadon! Ebben a veszteséges és szomorú időben az öröm, amit hoztok nekünk a színpadra, hihetetlen! Köszönjük, srácok!
Jó hír azonban a rajongók számára, hogy holnap kerül az üzletek polcaira a zenekar koncert-DVD-je, mely az Alive And Burning címet viseli és olyan exkluzív felvételeket tartalmaz, amelyek a tavalyi nagyszabású halloweeni fellépéseken kerültek rögzítésre.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
A 30-as éveiig várt.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











