Megan Nicole ezerrel pörög
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2015 nyara sok mindent tartogat mind az énekesnőnek, mind pedig rajongóinak.
hirdetés
Megan Nicole igencsak meglepte rajongóit, mikor még februárban bejelentette, hogy betör a filmiparba is: a nyárra tervezi első filmje debütálását, amit egyik régebbi, a nyarat éltető és visszahívó dala, a Summer Forever után nevezett el SUMR4EVR-nek.
Azóta rengeteget posztolt erről közösségi oldalain, így azoknak, akik rendszeresen követik őt profiljain, olyannyira mindennapjaik része lehetett már a forgatás folyamatának követése, hogy csak úgy repült az idő – anélkül, hogy különösebben feltűnt volna bárkinek, nyakunkon a megjelenés. Augusztusig azonban még várható egy és más az énekesnőtől.
Facebook-profilján nyilatkozott röviden terveiről az elkövetkező pár hónapra. Természetesen a nyár beköszöntével több feldolgozás kerül majd bemutatásra, de emellett nem szenvedünk hiányt saját szerzeményből sem. Posztjában mindenkinek boldog nyár első napját
kívánt, ennek tiszteletére pedig új dallal is készül, a Look At Watcha Done-nal. Az új szerzemény érkezését még június 17-én jelentette be azzal, hogy 21-étől elrendelhető az iTuneson, a tényleges megjelenése azonban e hónap 28-ára esik.
Szóval nincs más hátra, mint követni az eseményeket, mert hamarosan érdekes bejelentés érkezik majd egy túráról, debütálás előtt áll a SUMR4EVR, a Look At Watcha Done és sok új feldolgozás is, melyekből egy már meg is érkezett a héten. Az énekesnő több mint két hónap kihagyás után mutatott be újabb klipet, méghozzá nem is egyedül, hanem Jason Chennel – akivel már számtalan közreműködésük volt – dolgozta fel Taylor Swift bombaslágerét, a Bad Bloodot.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











