Starity

Új Ákos-album 2010-ben

2010. szeptember 17. 16:04   |   Szerző: agnes

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2010 szeptember 17-én mutatta meg legújabb albumának borítóját Kovács Ákos a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban. Itt árulta el először az album címét is. A pénteki esemény a DigitalExpo részeként a Roland standon volt megtartva.

hirdetés
Új Ákos-album 2010-ben

Ákos legújabb albuma A katona imája nevet kapta. A lemez várhatóan október 20-án jelenik meg, viszont egy hónappal előtte már előrendelhető lesz.

A lemezen 12 dal szerepel, amiről már ismerjük a Szindbád dala című szerzeményt, a Főleg régen dalt részben, és a harmadikat hétfő reggel 8 és 9 óra között hallgathatjuk majd először a Class FM reggeli műsorában. A dal címe A fénybe nézz. Az albumhoz tartozik még egy gazdag DVD-melléklet is, ami többek között 20 videoblog-bejegyzést is tartalmazni fog.

Ákos albumát az Ákos 40 és Ákos 40+1 koncertturnék alatt is készítette.  A 2010-es Szindbád dala turné állomásai között is stúdiójában munkálkodott, hogy elkészülhessen A katona imája. Az idei turnét már több mint 100 ezren látták idáig.

Az album dalai közt több olyan is lesz, ami vonóshangszerekkel van gazdagítva. Ákos 2003-ban és 2006–2007-ben is dolgozott vonósokkal, az Andante és a Még közelebb turnék alatt.

A SYMA csarnokban a borító 2, 5×2, 5 méteres változata volt látható. A Roland egy új szintetizátort ajándékozott a művésznek (Roland Gaia), aki már a Bonanza Banzai óta együttműködik Ákossal.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek