PLL: kiderült, ki lett volna eredetileg „A”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Spencert alakító színésznő lerántotta a leplet a készítők legelső és meglepő tervéről. Figyelem, spoilerveszély!
hirdetés
Mindenkit meglepetésként ért az a fordulat a március 24-ei évadzáróban, amikor is kiderült, hogy a nézők számára egy eddig teljesen ismeretlen, Charles DiLaurentis nevezetű személy rejtőzik „A” maszkja mögött. A finálé után természetesen még több kérdés merült fel a rajongókban, melyekre Marlene King ígérete szerint idén nyáron fény derül.
Ahogy az a június 2-án debütált hatodik évad eddigi két részéből kiderült, Andrew Campbellt gyanúsították a lányok elrablásával, a több mint két évet fogságban töltött Sarah Harvey állítása szerint viszont nem ő „A”. De hogy kinek szánták eredetileg a készítők ezt a szerepet? Troian Bellisario most elárulta!
Valószínűleg mindenki jól emlékszik még a harmadik évadra, amikor Mona, majd Spencer is bekerült a Radley-be. Hastingsék fiatalabbik lánya ekkor a sötét időszakát élte, mivel azt hitte, hogy Toby meghalt, így a szanatórium állt a történések középpontjában. Ez azonban nehéz volt Troian számára, ugyanis korábban ő is küzdött mentális betegséggel és egyáltalán nem tetszett neki, ahogy a forgatókönyvírók és a nézők megközelítették a témát.
Egyre több utalást hallottam a diliházra, az őrültekre, a gyogyósokra és ez egy olyan dolog, ami nagyon személyes számomra. Így egy nap bementem a forgatókönyvírók szobájába és azt mondtam, »Tudjátok srácok, vannak tapasztalataim a mentális betegségekkel, és csak azt akarom mondani, hogy ez így nagyon nem tetszik nekem. És őszintén szólva, ha azt akarjátok elmesélni, hogy Mona összeomlott egy ilyen nagy nyomás alatt, aminek a lányok ki vannak téve, akkor mindannyiuknak idegösszeomlást kellene kapniuk, és igazából ténylegesen fel kellene tárnunk ezt az egészet, ha azt szeretnénk, hogy a valóságban is megállja a helyét ez a sorozat«
– osztotta meg a 29 éves színésznő.
Ez a sötét időszak pedig egy nagy meglepetést is tartogatott magában eredetileg, mégpedig azt, hogy Spencer lesz „A”. Az ötlet viszont megrémítette az ABC Family fejeseit és végül lemondtak erről a tervről a készítők. Hát elég hosszú ideig lettem volna a rossz oldalon és ez eléggé kikasztotta a csatornát. Velem ért volna véget az évad úgy, hogy megtudom, Toby »A«, aztán én leszek »A« és a nézők azon agyalhattak volna, hogy egész eddig azon dolgoztam teljes erőbedobással, hogy tönkretegyem a lányokat.

Troian továbbá a rajongók egyik kedvenc párosáról, Spobyról is szót ejtett, és nem éppen biztató dolgokat árult el. Spencer ugyanis már egyáltalán nem lesz ugyanaz, aki egykor volt, és szerinte ez nagyban befolyásolja majd kapcsolatuk alakulását, ami így nem fog örökké tartani.
Úgy hiszem, hogy mindenki, vagy legalábbis nagyon sok ember azt szeretné, ha a kedvencei együtt maradnának. Először is azért, mert szeretik a drámát és szeretik nézni, ahogy küzdenek ezek a karakterek. De ezek a szereplők felnőnek, és a kapcsolatok, amik a középiskolában kialakulnak, nem mindig tartanak életed végéig. És szerintem ez egy nagyon fontos dolog, amin nekünk is keresztül kell mennünk. Egyszer azt hittem, hogy meghalt a barátom és a rossz útra tértem. Elfogadtam a halálát, aztán azt, hogy életben van és kínoz, majd elvette a szüzességemet egy olyan személy, aki manipulál. Aztán áttértem a sötét oldalra, és majdnem elárultam a barátaimat csak azért, hogy rájöjjek, miért csinálja ezt. Ezt követően megint összejöttünk és minden rendben van, majd elrabolnak, és egy babaházban tartanak fogva. Számomra ez csak úgy lenne reális, ha nem a szerető barátnőt kellene játszanom továbbra is
– zárta mondandóját.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













