Két hónappal hamarabb érkezik A marsi
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az év egyik legjobban várt filmjét két hónappal hamarabb mutatják be a mozik, az örömhírt pedig a könyv szerzője osztotta meg a rajongókkal.
hirdetés
Andy Weir A marsi című sci-fi regénye több millió olvasót ragadott magával szerte a világban. A nagy sikerű könyvből filmadaptáció is készült Matt Damon főszereplésével, amit nagyrészt Budapesten forgattak.
A regény Mark Watney asztronautáról szól, aki egy hatalmas homokvihar miatt elrendelt evakuáció közben egy véletlen balesetben hátramarad egyedül a kopár és kietlen Marson. A könyv végigkíséri és bemutatja Mark küzdelmét az életéért, de közben a földi eseményekbe is betekintést enged.
Andy Weir hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg rajongóival az örömhírt, hogy a gyártó két hónappal előrébb, november 25-éről október 2-ára módosította a bemutató dátumát. Az első előzetest június 8-án töltötte fel a gyártó a hivatalos YouTube-csatornájára, ami 3 nap alatt több mint 8 millió megtekintést ért el, és az esetek nagy részében pozitív volt a fogadtatása. Biztos okokat még az író sem tud arról, hogy mi áll a változtatás hátterében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Nyáron várható a film premierje.
Anyák napján mutatta meg.











