Legkínosabb pillanatait fedte fel Adam Lambert
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adam Lambert sosem volt zárkózott személyiség, ezúttal pedig életének legkínosabb pillanatait osztotta meg a Fresh 102.7 rádió hallgatóival.
hirdetés
Az amerikai énekes nyakába vette Amerikát, hogy új, június 16-án érkező harmadik stúdióalbumát népszerűsítse. A héten ellátogatott a Fresh 102.7 rádióállomásra, ahol a két műsorvezető humoros kérdezz-feleleket játszott vele „A legkínosabb...” néven. Nem nehéz kitalálni, mire ment ki a játék. Adam Lambertnek el kellett mesélnie élete legzavarbaejtőbb eseményeit.
– A legkínosabb találkozás egy rajongóval:
– Valamikor 2013-ban New Yorkban egy jótékonysági eseményen léptem fel Cyndi Lauperrel, és mikor elhagytam a helyszínt, már várt rám az autó. Volt ott pár rajongó a bejáratnál is, de amikor beültem a kocsiba, észrevettem, hogy már ül bent valaki az utazótéren. Egy hölgy. Szögegyenesen az előtte lévő ülést bámulta, amin ültem, mintha attól, hogy nem néz rám, láthatatlanná válhatna. Annyit mondtam neki, hogy „Hello”, ő meg csak megköszörülte a torkát, de nem nézett rám. Nagyon furcsa volt, mintha azt gondolná: „Nem lát engem, láthatatlan vagyok”. Ezzel odafordultam a biztonsági őrhöz, aki a kocsihoz kísért, és azt suttogtam: „Van valaki az autóban...”, ő meg: „Micsoda?! Mi van..?”, gyorsan a túloldalra sietett és azt mondta [a hölgynek]: „Ki kell szállnia!”. A nő meg csak annyit mondott, hogy „oké”, és kicsusszant az autóból. Nagyon bizarr volt. De meg kell jegyeznem, bárki is volt az, ehhez bátorság kellett! Jót nevettem rajta, vicces, bátor dolog volt!
Lambert elárulta, hogy természetesen senkit nem rúgatott ki a történtek végett, csak kicsit megilletődött, de utána nagyon mulatságosnak találta a helyzetet.

Adam Lambert és Cyndi Lauper 2013-ban, New Yorkban
– A legkínosabb csók:
– Valószínűleg az első csókomra mondanám azt, mert elég fura volt. Egy Bridget nevű lánnyal történt, San Diegóban, a strandon. Négy évvel idősebb volt nálam. Én 14 éves voltam, ő 18. Hűha, ő tanította meg, hogyan kell.
Az énekes egy korábbi interjúban már említette ezt az esetet, amelyben elmondta, hogy ez a kedves hölgy volt az, aki megtanította, hogyan kell cigarettázni is, közvetlenül a csók után.
– A legkínosabb celebtalálkozó:
– Elég sok ilyen volt. (nevet) Rá kellett jönnöm, hogy attól, hogy celebek vagyunk és mind ugyanabban a „klikkbe” tartozunk, még nem biztos, hogy jól ki is fogunk jönni egymással. Mármint, én még mindig próbálkozom, de egyáltalán nem így képzeltem ezt az egészet, amikor bekerültem a szórakoztatóiparba. Azt gondoltam, de jó, egy klubban vagyunk, mind együtt fogunk lógni a reptereken az első osztályon, együtt kajálunk és nem tudom, ünneplünk…, de néhány híresség egyszerűen csak fura volt. Volt egy-két olyan ember, akinél elfogott a rajongás, mint például Madonnánál. Az egy halleluja pillanat volt. Tudta, ki vagyok, nem tudom, érdekelte-e őt, de tudta. Beszélgettünk egy kicsit, de én közben csak arra tudtam gondolni, hogy most megismerhetem Madonnát. Elképesztő volt.
– A legkínosabb szituáció, amikor lefényképeztél valakit és észrevették:
– Nem is tudom, nem vagyok ez a fajta srác… Ó, de talán két éve az MTV VMA-n lefotóztam Iggy Azaleát. Rendelt magának oda a székéhez egy piros tortát, és azt lefotóztam. A rúzsa színben passzolt a tortához, lenyűgöző volt. Igazi dívapillanat! Nem vett észre, de felraktam a netre, nagyszerűnek tartottam.

Az említett kép | Fotó: Adam Lambert, Instagram
– A legkínosabb találkozás egy exeddel:
– Hűha, gondolkodnom kell. Nem is tudom, az a fajta érzelgős srác vagyok, aki jó barátságot ápol az exeivel. Ha tényleg olyan sokat jelentettek nekem és akkora részei voltak az életemnek, akkor nem látom értelmét a drámának. Én nem így működök. De a legkínosabb mégis az, amikor összefuttok az exeddel és ő is van valakivel, meg te is, és [kínos mosolygás] ez a: „Khm, ő itt az új…”, az ilyen mindig kellemetlen, és ez már megtörtént velem is.
– A legkínosabb díjátadós pillanat:
– Az AMA-n való estém 2009-ben meglehetősen kellemetlen volt, ugyanis elestem az előadásom alatt. Nem sokan tudják ezt, de megbotlottam! Hála az égnek, szerintem nagyjából tisztában voltam azzal, hogy éppen esek, így valahogy összegömbölyödtem és gurultam, szóval talán úgy tűnhetett, mintha a koreográfia része lenne. Egy nagy fém építményen történt, és meg is ütöttem magam. Mikor lejöttem a színpadról, a térdem fájt, felsértettem. Ha az ember visszanézi, lehet hallani, ahogy a mikrofon koppan. Nem tudom, hogy csináltam, de nem énekeltem mellé, és az egyik barátnőm lábánál landoltam, aztán nagy, kerek szemekkel ránéztem, majd rugózni kezdtem. Akkor megijedtem.
– A legkínosabb fellépés:
– Az esés után kicsit elszabadultak a dolgok, ha emlékeztek – nevet zavartan az énekes. – Kissé őrület volt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











