Ötvenéves lett Renée Simonsen

Renée Simonsen a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb és legnépszerűbb topmodellje volt, akinek az arcával és alakjával a legnagyobb amerikai és európai divatmagazinokban rendszeresen találkozhattak az olvasók. Karrierje csúcsán mégis hátat fordított a sikernek és teljesen új életet kezdett: a csillogás helyett a valódi értékeket választotta.

hirdetés

A dán szépség 1965. május 12-én született Aarhusban. Tizenöt éves volt, amikor egy barátnőjét elkísérte az Ekstra Bladet által rendezett modellversenyre. Noha nagy feltűnést keltett, csak a következő évben volt bátorsága jelentkezni. Akkor a második lett és maga Eileen Ford, a híres Ford modellügynökség vezetője kérte, hogy próbálja meg jövőre is.

Renée visszatért, és 1982-ben már ő nyerte el az első helyet, majd néhány hónappal később ő képviselte Dániát a Szupermodellek Világversenyén, ahol huszonegy döntős közül őt szavazták meg győztesnek. Eileen Ford azonnal leszerződtette – évi minimum százezer dolláros fizetéssel – és ekkor igéretes modellkarrier kezdődött számára.

Egyetlen év leforgása alatt a legrangosabb amerikai és európai divatlapokban szerepelt: több alkalommal került a Vogue, a Harper’s Bazaar, az Elle, a Mademoiselle és a Cosmopolitan címlapjára, valamint számos kisebb jelentőségű női magazinban is felhasználták a fotóit. Emellett olyan klasszikus márkákat reklámozott, mint a Dior, Versace vagy Valentino, valamint ő lett a Cover Girl és a L'Oreal arca is. 

1983-ban az ő arca került a korszak egyik legnépszerűbb bandája, a Roxy Music Atlantic Years című válogatásalbumának borítójára, amely szintén nagyot lendített a karrierjén. 

A modellkedés mellett más területen is kipróbálta magát. 1986-ben debütált a filmvásznon, amikor az olasz Sotto il vestito niente című filmben egy leszbikus pszichopata gyilkost alakított, aki fotómodelleket ölt. Egy évvel később modellt alakított a Via Montenapoleone című olasz vígjátékban – az első filmjével ellentétben ezt az alkotást soha nem nézte meg, és utána örökre végzett is a színészettel. 

1988-ban komoly májgyulladást kapott és három hónapig betegeskedett, így el kellett utasítania a felkérést, hogy a neves Sports Illustrated fürdőruha-katalógusának címlapján pózolhasson. Mialatt az ágyat nyomta, átértékelte az életét és rájött, hogy számára nem nyújtott eleget a modellkarrier csillogó világa. Úgy döntött, hogy maga mögött hagy mindent és teljesen új életet kezd. 

Szakított a vőlegényével, a zenei világ egyik legnagyobb szívtiprójának tartott John Taylorral, a Duran Duran basszusgitárosával, akivel négy évig alkottak egy párt, majd a húgával, Heidivel Izraelbe utazott. Négy hónapot töltöttek egy izraeli kibucban, ahol heti hat napon át dolgoztak a földeken és narancsot szüreteltek. 

Amikor Renée visszatért Dániába, felkérték, hogy a Bond-lány szerepét alakítsa a Licence to Kill című James Bond-filmben, de elutasította. Inkább folytatta a félbehagyott iskolai tanulmányait: leérettségizett, majd beiratkozott az egyetemre, ahol pszichológiát tanult. 2002-ben megszerezte a pszichológusi diplomáját és jelenleg egy honlapot vezet (www.delebarn.dk), amelyen elvált szülőknek ad tanácsot és segítséget a gyermeknevelésben. 

Ám nem ez volt az egyetlen változás és eredmény az életében. Miután két gyermeke (Ulrikke és Jens-Kristian) született az üzletemberrel, Kristian Sandvaddal való rövid kapcsolatából, megtalálta élete párját, a dán rockzenész Thomas Helmiget, akivel összeházasodott és kisfiuk született, Hugo. 

A családi élet és a pszichológia mellett Renée-t az írás mindig is vonzotta. Noha nem szerzett újságírói képesítést (nem sikerült a felvételi vizsgája), néhány hónapig divatszerkesztőként dolgozott a rövid életű dán Asschenfeldts Magasinnál, a 2000-es években pedig több újságban és női magazinban jelentek meg cikkei.

2003-ban megjelent első gyermekkönyve, a Karlas kabale, amelyből sikeres film is készült. A történet egy kislányról szól, akinek az apja alkoholista. A Karláról szóló könyvsorozat eddig négy kötetből áll, és kislányának, Ulrikkének szánta. Nagyobbik fia, Jens-Kristian számára is írt: ő ihlette a Tiberius-sorozat kalandos történeteit. 

Ám nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek szóló regényeket is írt, olyan komoly témákban, mint a párkapcsolat, az önismeret vagy a depresszió.  Írói pályafutása olyan sikeresen alakult, hogy 2006-ban az Anthony Greenwood című könyvét jelölték az Orla dán könyvdíjra, a Karla-sorozatért több alkalommal nyerte el a BMF-díjat, valamint az első három gyermekkönyvét megfilmesítették Dániában. 

2014 októberében jelent meg az önéletrajzi könyve, az At finde hjem (Otthonra találva), amit Andreas Fugl Thøgersen újságíró segítségével írt. Nemrég egy interjúban elárulta, hogy forgatókönyvíráson töri a fejét. 

Renée jótékonysági munkája is jelentős. Több gyermekekkel és bántalmazott fiatalokkal kapcsolatos alapítvány lelkes támogatója és gyakran vesz részt jótékonysági eseményeken. 1997-ben egy bolíviai árvát fogadott örökbe a dán PLAN jótékonysági alapítványnak köszönhetően. Az akkor kilencéves Juaquina Bolíviában él, Renée anyagilag támogatja és időnként meglátogatja.

2011-ben ő nyerte el az Ecco Walk In Style díjat, valamint a vele járó 250.000 dán koronát (kb. 50.000 dollár) – Renée ezt az összeget átutalta a PLAN számlájára, hogy a bántalmazott zimbabwei lányokon segíthessen. 2006-ban a PLAN-nel végzett közösségi és jótékonysági munkájának elismeréseképpen a Clarins kozmetikai cég kitüntette a legdinamikusabb asszonynak járó díjával. 

hirdetés