Gaga új albuma a Born This Way lesz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sok dologról szólt idén a VMA, de leginkább Lady Gagáról, a biztosítékot kiverő ruháiról, rekordösszegű díjairól és új albumáról – amelyről egy picit énekelt is.
hirdetés
Az idei MTV Video Music Awardson rengeteg, rekordösszegű díjat – szám szerint 8-at – bezsebelő Lady Gaga több megdöbbentő dolgot is tett: marhahúsból készült ruhában pompázott, valamint bejelentette új albumának címét, és a címadó dalból énekelt is pár másodpercet.
Gaga korábban megígérte: ha megnyeri az Év klipje-díjat, akkor bejelenti új albumja címét. Ez, mint tudjuk, meg is történt – az új, 2011 elején a boltok polcaira kerülő harmadik lemez címe Born This Way lesz, az azonos című sláergyanús szerzeményből pedig bónuszként el is énekelt 15 másodpercet, könnyezve, a díj átadása után. Így már két számot ismerhetünk a korongról, a You & I után (amit Gaga még Elton John partiján énekelt el) ez a nóta is biztosan helyet kap rajta.
Érdekesség: Lady Gaga valószínűleg nem hitte, hogy megnyeri a díjat (pedig a kategóriában kétszer is jelölték), ezért a Best Pop Video díj átadásakor a következőket mondta: „...továbbá köszönöm az MTV-nek, akik eleinte nagyon sok dolgot ki akartak vágni a klipemből, de én nem engedtem, mert így születtem (Booooorn Thiiiis Waaaaay) béééébi!”
Az már nem fog kiderüni, hogy vajon ebből rájöttek-e volna az albumcímre. A dalból a részlet lentebb meghallgatható.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











