Új kisfilmmel jelentkezett a Heartkiller
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A négytagú debreceni formáció nemrégiben tette közzé a Küzdj az álmodért! című szerzeményhez forgatott kisfilmet.
hirdetés
A fennállásának negyedik évfordulóját ünneplő debreceni csapat a napokban mutatta be a Küzdj az álmodért! címre keresztelt szerzeményéhez forgatott Barabási István rendezte kisfilmet. A dal a srácok legújabb, ugyanezen címet viselő kislemezén kapott helyet olyan szerzemények mellett, mint a már korábban bemutatott Ez a sorsom, ez a végítélet, vagy a Szabó Rita közreműködésével rögzített Velem vagy nélkülem.
A szövegben minden benne van, amit gondolunk: kitartóak, céltudatosak vagyunk, és ez az új lemez egy új korszak kezdete is egyben. Küzdünk az álmunkért
– nyilatkozta szerkesztőségünknek a formáció frontembere a dal születésének kapcsán.
A zenekar jelenleg a Karai Annával közös fellépéssorozatra készül, nyáron pedig ismét stúdióba vonul a négyes, amit egy őszi miniturné követ majd.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











