Étteremben támadtak rá Marilyn Mansonra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szombat este a kanadai Albertában adott koncertet a sokkrocker, a fellépést követően pedig betért egy hajnalban is nyitva tartó étkezdébe, nem is sejtve, mi vár még rá aznap.
hirdetés
Április 4-én Albertában adott koncertet Marilyn Manson és csapata. A hosszúra nyúlt fellépést és némi szusszanást követően hajnali 2-kor a Denny's névre keresztelt palacsintázóba tért be a csapat, hogy magukhoz vegyenek némi táplálékot, mielőtt folytatnák útjukat a jelenleg is zajló turné következő állomására – nem is sejtve, mi vár még rájuk.
A zenész épp csak megrendelte palacsintából, tojásból és szalonnából álló korai reggelijét, amikor is vitába keveredett egy másik asztalnál ülő társasággal, és dühében nem éppen szép szavakkal illette az egyik hölgyet. Természetesen a szóban forgó lány barátja nem hagyta annyiban a dolgot, odalépett a 46 éves zenészhez és egy jól célzott ütéssel rendezte le a konfliktust.
A rendőrség megerősítette, miszerint rendbontás történt vasárnap hajnalban az étteremben, ám mivel egyik fél sem tett feljelentést, az ügyet lezártnak tekintik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











