Emilia Clarke nem akart Anastasia lenni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Trónok harca sztárja visszautasította A szürke ötven árnyalatának női főszerepét.
hirdetés
Emilia Clarke-ot választotta legújabb számának címlaplányává a The Hollywood Reporter, a Miller Mobley által készített csodálatos fotósorozat mellett pedig természetesen egy interjúra is sort kerítettek vele. A 28 éves színésznő a beszélgetés során többek között azt is elárulta, hogy felajánlották neki a februárban debütált hatalmas népszerűségnek örvendő adaptáció, A szürke ötven árnyalatának női főszerepét, ám nem vállalta azt el.
Nem bántam meg... Meztelenkedtem már korábban és aggódtam, hogy meg fognak bélyegezni, ha ismét levetkőzöm
– árulta el kávéját szürcsölgetve, majd hozzátette, hogy bár kétszer találkozott az E.L. James regényén alapuló produkció rendezőjével, Sam Taylor-Johnsonnal, végül mégis nemmel válaszolt.
A Daenerys Targaryent alakító színésznőt nyilvánvalóan az HBO hatalmas sikernek örvendő sorozatáról is faggatták egy keveset: Sohasem gondoltam volna, hogy a Trónok harca valaha is így fog szárnyalni. Még mindig nem tudom felfogni, hogy én is részese vagyok ennek.
Fotó: Miller Mobley/The Hollywood Reporter
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











