Tűzpróba: megérkeztek az első fotók
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Maze Runner nagy sikerének köszönhetően tavaly azonnal bejelentették, hogy érkezik a folytatás, aminek premierje szeptember 18-ára esik. Ennek köszönhetően már most kaptunk pár fotót az EW-től és a People-től.
hirdetés
A James Dashner által írt könyv első része idehaza az Útvesztő címet kapta, ami tavaly szeptemberben debütált a mozikban. Az alkotást 34 millió dollárból forgatták le, ám ennek a többszörösét produkált a nézők, így a premiert követően bejelentették, hogy idén érkezik a könyv második részének megfilmesített változata, a Tűzpróba.
A főszerepben továbbra is Dylan O'Brien áll, aki mellett újból feltűnik majd Thomas Brodie-Sangster és persze a srácok egyetlen női társa is, Kaya Scodelario. Ezt a részt Új-Mexikóban készítették el, a forgatásoknak pedig január utolsó heteiben lett vége.
A története így szól: Az Útvesztő-trilógia második részében Thomas és a társai az eddigi legnagyobb kihívásukkal állnak szemben. Nyomok után kutatnak a nagy WCKD szervezettel kapcsolatban. A kutatásuk Perzseltföldre juttatja el őket, ami egy elhagyatott táj és tele van veszélyes akadályokkal. A csapat szövetkezik az ellenállókkal és együtt próbálják felvenni a harcot a WCKD-val. Az útjuk közben több érdekes és megdöbbentő dolgot fedeznek fel a szervezettel kapcsolatban.








hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
A 30-as éveiig várt.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











