Anette Olzon mégis énekel Nightwish-dalokat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Anette a minap tette közzé finnországi koncertjének setlistjét, melyen fellelhető néhány Nightwish-szám is.
hirdetés
Anette Olzon tavaly jelentette ki, hogy a Nightwishből való távozása után a jövőben nem kíván a zenekartól dalokat énekelni, mivel elmondása szerint azok már nem hozzá tartoznak. A rajongók többsége természetesen érthetetlenül állt eme kijelentést követően, mivel a finn zenekar eredeti énekesnője, Tarja Turunen is elő szokott adni néhány Nightwish-számot. Elszánt rajongói kedvéért végül az énekesnő kivételt tett, és Facebook-oldalán folyamatosan megosztott videókat, melyekben a Nightwishtől énekel dalokat, a capella változatban.
A svéd rockénekesnő tavaly dobta piacra első szólóanyagát, amely a Shine című korong lett. A lemezzel járó turné most ismét kezdetét vette, melynek első állomása Finnország fővárosa, Helsinki volt. Nettie ennek a koncertnek a setlistjét osztotta meg a nagyérdeművel, melyen igencsak feltűnő jelenség, hogy a saját szerzeményei mellett helyet foglal rajta három Nightwish-dal is.
Íme a setlist:
- Hear Me
- Like a Show Inside My Head
- Shine
- Floating
- Strong
- Moving Away
- Sahara (Nightwish-dal)
- Last Ride of the Day (Nightwish-dal)
- Amaranth (Nightwish-dal)
- Falling
- Play Dead (Björk-cover)
- Lies
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











