Taylor Kinney eljegyezte Lady Gagát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan oltár elé áll a két sztár, a sármos színész ugyanis Valentin-napon feltette a nagy kérdést.
hirdetés
Már nem egyszer felreppentek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy Taylor Kinney és Lady Gaga eljegyezte egymást, ezen hírek azonban mindeddig kacsának bizonyultak - egészen a szombati napig, amikor is kiderült, hogy ezúttal valóban elhangzott a nagy kérdés.
A 33 éves színész Valentin-napon kérte meg barátnője kezét, aki természetesen rögtön igent mondott, ezt követően pedig a 28 éves énekesnő családjának Upper West Side-i éttermében, a Joanne Trattoriában ünnepeltek.
A tegnapi napon, amikor a lédit éppen otthonukból távozva kapták lencsevégre a szemfüles paparazzók, feltűnően takarta gyűrűs ujját, így rögtön elindultak a találgatások, de ezúttal a megerősítésre sem kellett sokat várni, ugyanis maga Gaga árulta el rajongóinak a nagy hírt az Instagramon keresztül, egy fotó kíséretében.
Nekem adta a szívét Valentin-napon, és IGENT mondtam!
- fűzte hozzá a képhez, melyen szív alakú jegygyűrűje látható.

Fotó: Instagram/Lady Gaga
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.













