Lehull a lepel: így fest majd David Suchet nőként!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
David Suchet kicsit szokatlan szerepben tűnik fel hamarosan a világot jelentő deszkákon, ezúttal ugyanis női bőrbe bújik!
hirdetés
David Suchet tavaly ősszel fejezte be nemzetközi színházi turnéját a The Last Confession című drámával, mely során nem csak az Egyesült Államokba, de Ausztráliába is eljutott. Legújabb feladata Oscar Wilde egyik kifejezetten népszerű komédiájában vár rá, méghozzá a Bunbury, avagy jó ha Szilárd az ember című darabban, ahol nem mást, mint egy igazi sznob dámát, Lady Bracknellt kelti majd életre.
A különös cast régóta ismeretes, hiszen maga a színész is lelkesen beszélt új szerepéről már tavaly tavasszal hivatalos Twitter-profilján. Azonban a rendkívül távoli homályos premieren, illetve a Suchet által megnevezett és megformálandó karakteren kívül más információ nem igazán állt rendelkezésre.
Ma már azonban tudni véljük, hogy a hivatalos bemutatóra először az angliai Royal Theatre Bath-ban kerül majd sor idén június folyamán, később pedig néhány bath-i előadást követően a produkció a fővárosba, Londonba utazik, ahol a West Enden, egészen pontosan a Vaudeville Theatre falai között játsszák majd.
Arról, hogyan is néz majd ki pontosan Lady Bracknell, azaz David Suchet 2015 nyarán a világot jelentő deszkákon, nemrég végre lehullott a lepel. Hugo Glendinning remek fotográfiája alapján láthatjuk, hogy a sokoldalú színészen nagy valószínűség szerint ez a különleges szerep sem fog ki.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











