Nikki Sixx rajongása visszafelé sült el
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Mötley Crüe és Sixx:AM zenekarok basszusgitárosának meggondolatlanul tett csiripelése a méltóságába kerülhet - kénytelen lesz ruha nélkül fellépni vagy megszegni a szavát.
hirdetés
A Mötley Crüe zenekar tagjaitól finoman fogalmazva nem áll oly távol az őrültség és a meztelenkedés. Az utóbbi időkben azonban alábbhagytak egy kevéssé ezen szokásaikkal, köszönhetően talán a felettük eljáró időnek.
Azonban a vasárnap lezajlott Super Bowl ezt megváltoztatni látszik. Nikki Sixx Twitter-oldalán egy kicsit sem rejtette véka alá, hogy a Seattle Seahawks csapatának drukkol és annyira vakon bízott a csapat sikerében, hogy nyilvános fogadalmat tett, amennyiben veszít a Hawks, egy szám erejéig ruha nélkül fog színpadra lépni.
Nos, ez hiba volt, ugyanis a meccset a New England Patriots nyerte. A labdát Sixx dobta fel és mivel nyilvánosan tette, már csak az a kérdés marad, hogy be is váltja-e. Múltjára való tekintettel sokan úgy vélik, ez szinte már kötelező lesz számára, a nyomást pedig ő is érzi, ez látszik a későbbi tweetje hashtagjéből.
Az igaz, hogy a huszonéves Nikki Sixx pucér látványáért bomlottak a nők, az viszont már nem teljesen valószínű, hogy ezeket a vágyakat 56 évesen is képes lesz életre kelteni. Abban az egyben azonban biztosak lehetünk, hogy ha beváltja a fogadalmát, füstölni fog az internet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











