Mariah Carey meg akarja menteni házasságát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hírek szerint második esélyért könyörög férjénél az aranytorkú énekesnő.
hirdetés
2008 óta alkot egy párt Mariah Carey és Nick Cannon, akik két hónappal találkozásuk után már ki is mondták egymásnak a boldogító igent. Kapcsolatukról az évek alatt rengeteg pletyka szárnyra kapott, viszont egészen a tavalyi évig egyik sem bizonyult igaznak. Merthogy 2014-ben kiderült, hogy szétköltöztek, a hírt pedig maga Nick is megerősítette, továbbá arról is cikkeztek a magazinok, hogy már a válókeresetet is beadta a 44 éves énekesnő.
Azóta csitulni látszottak a kedélyek, most viszont kiderült, hogy Mariah egyáltalán nem akar elválni és harcol, hogy megmentse házasságukat, méghozzá nem is akárhogyan. A Life & Style magazinnak nyilatkozó bennfentes elmondása szerint a kétgyermekes anyuka kétségbe van esve: könyörög férjének és méregdrága ajándékokkal halmozza el.
Azt reméli, hogy ezzel sikerül visszahódítania. Hihetetlenül magányos. Azt akarja, hogy a dolgok olyanok legyenek, mint amilyenek régen voltak
- árulta el a forrás.
Azonban nagyon úgy tűnik, hogy Mariah terve nem aratott sikert, ugyanis bár azt pletykálták, hogy együtt tervezték tölteni a szilvesztert, Nick mégis inkább úgy döntött, hogy nem akar találkozni gyermekei anyjával.
Nick egészen eddig ki volt téve a hangulatingadozásainak, a kitöréseinek és sokkal tovább bírta, mint amit a legtöbb férfi elviselne. De most megízlelte a szabadságot. Kizárt, hogy visszamenjen
- zárta mondandóját a névtelen ismerős.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













