Pedofíliabotrányt robbantott ki Sia legújabb klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Elastic Hearthoz készült kisfilmben Shia LaBeouf és Maddie Ziegler a két főszereplő, ez pedig sokakban nemtetszést váltott ki.
hirdetés
Január 7-én került fel Sia YouTube-csatornájára a legújabb videoklipje, mely Az éhezők viadala második részének, a Futótűznek hivatalos filmzenéjét tartalmazó albumon is helyet kapott, Elastic Heart című dalhoz készült.
A kisfilmet Sia és Daniel Askill rendezte, és ahogyan a Chandelierben, úgy ebben sem látható az énekesnő, helyette a tehetséges 12 éves táncoslány, Maddie Ziegler tűnik fel ismételten, azonban ezúttal nem egyedül, hanem Shia LaBeouf társaságában, akivel Ryan Heffington koreográfiáját lejtették el.
A klipet eddig több, mint 14 millióan tekintették meg a legnagyobb videómegosztó portálon, azonban sokaknak nem nyerte el a tetszését, ugyanis véleményük szerint nem illendő az az intimitás a fiatal lány és a 28 éves színész között, ami a klipben látható, sőt egyesek rögtön pedofíliának könyvelték el a történteket a nagy korkülönbségre hivatkozva.
Az énekesnő természetesen rögtön bocsánatot is kért a Twitteren azoktól, akikben ilyen érzéseket váltottak ki a képsorok: Elnézést kérek azoktól, akikből rossz érzéseket váltott ki az Elastic Heart videója. A szándékom az volt, hogy egyfajta érzelmes tartalmat alkossak meg, nem pedig az, hogy felzaklassak valakit. Előre láttam, hogy lesznek olyanok, aki a pedofíliával fognak jönni ennél a videónál. Csak annyit mondhatok, hogy úgy éreztem, Maddie és Shia az a két színész, akik el tudják ezt játszani.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











