Klippremier: Bonnie McKee - California Winter
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bonnie McKee egy vadonatúj kisfilmmel tért vissza, amit minden bizonnyal a közelgő ünnepekhez készített.
hirdetés
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Bonnie McKee a napokban osztotta meg California Winter című dalát, de mostanra a kisfilm is megérkezett hozzá. Bonnie a tegnapi nap folyamán a YouTube-csatornáján tette közzé a karácsonyi klippet, aminek az érdekessége, hogy nincsenek benne vágások, vagyis egyetlen kameraállásból kísérhetjük végig, ahogy a 30 éves énekesnő a barátaival együtt, bikiniben és zöld hajjal szórakozik.
A koreográfiát még a forgatás előtti nap is gyakaroltuk, mivel a legjobb formánkat akartuk hozni. A jelmezeket és ruhákat is ekkor varrták meg. Amikor reggel hat órakor megérkeztünk a forgatás helyszínére, csak egy nagy üres szobát láttunk. A nap végére már mindenki nagyon fáradt volt, és összesen hatszor kezdtük el felvenni a klippet, de végül meglett az eredménye, kész lett a kisfilm. Boldog karácsonyt mindenkinek!
- nyilatkozta az énekesnő a forgatással kapcsolatba.
Bonnienak az American Girl című dala óta nem igazán volt nagyobb slágere, azonban most itt van a California Winter, amit a rajongói már biztos, hogy nagyon vártak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











