A Spoon nélkül folytatódik az X-Faktor
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már csak egyetlen csapat maradt versenyben, ugyanis a magyar X-Faktor 101. adásában a Spoonnak kellett távoznia.
hirdetés
A 2014-es X-Faktor nyolcadik élő show-jának szlogenje az „All That Jazz” volt, így a továbbjutásért küzdő hat versenyzőnek dzsezzesített dalokkal kellett színpadra állnia az első körben, majd egymással énekeltek duettet, a következőképpen alakult párosításban: Tóth Andi és a Tha Shudras, Benji és a Spoon, Horányi Juli és Nagy Ricsi.
Miután a legnagyobb rendben lezajlott mindkét kör, a hat döntős egy közös produkcióval is megörvendeztette a nézőket, ugyanis előadták a Mikulás érkezésének tiszteletéből a népszerű Santa Claus Is Coming To Town című nótát, ezzel ünnepi hangulatot varázsolva a stúdióba. Őket követte a sztárvendég, a 2011-es győztes, Kocsis Tibor, aki Hello Budapest című slágerének swinges átdolgozásával lépett fel.
Majd a már megszokott menetrend szerint az eredményhirdetés ideje érkezett el. A nézők ezúttal Horányi Juli, a Tha Shudars, Tóth Andi és Nagy Ricsi előadását vélték a legjobbnak, így aztán a Spoon és Benji maradtak a színpadon, akik bár nem sokkal korábban közösen álltak a nézők elé duettpartnerekként, most mégis egymás ellen kellett párbajozniuk.
A versenydalok eléneklése után a mentorok végül úgy döntöttek 3:1 arányban, hogy eddig teljesítménye alapján Benjinek van helye a műsorban, így a Spoon számára ért véget az X-Faktor, ezzel magára hagyva a Tha Sudrast egyedüli csapatként.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











