Új klippel jelentkezett Lindsey Stirling
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hegedűs tehetség előzetesen posztol Insagram-képek után a napokban publikálta legújabb szerzeményét.
hirdetés
A héten debütált az amerikai hiphop-hegedűs, Lindsey Stirling legújabb száma. A Dragon Age a művésznő legújabb, áprilisi keletű korongján, a Shatter Me-n kapott helyet, melyről már négy dalt ismerhettünk meg a közelmúltban.
Láthattunk már elvarázsolt szigetet, egy fényes üveg- és jégvilágot, és pár perc erejéig kalózok, vagy cowboyok közé is csöppenhettünk az utóbbi videókban, és ezekhez hasonlóan az új klip is egészen más világba repít valamennyiünket.
Lindsey már a hónap elejétől posztolt képeket Instagram-prodilján a dallal kapcsolatosan, így a rajongóinak már lehetett halvány sejtésük a témát illetően.
Amellett tehát, hogy ismét gyönyörködhettünk Miss Stirling csodálatos hegedűjátékában, már maga a klip ötlete is csillagos ötöst érdemel. Ezúttal valahová a középkorba, a lovagi időkbe érkeztünk vissza, így nem hiányozhat a videóból a várak idilli látványa, az ikonikusnak számító tüzes kard, és a hegedistához hűen némi mágia és varázslat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











