Itt A hobbit: Az öt sereg csatája új előzetese!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mai napon debütált a Hobbit-trilógia utolsó részének, Az öt sereg csatájának második előzetese.
hirdetés
J. R. R. Tolkien azonos című regénye alapján készült, háromrészesre bővített film idén utolsó alkalommal is visszatér a mozikba, ezúttal sokkal sötétebb és komorabb hangulatban. Az első két film tökéletes kikapcsolódást nyújtott szinte minden korosztály számára, a harmadik részében, Az öt sereg csatájában azonban minden a tetőfokra hág. Hőseink kalandja a vége felé közeledik, véglegesen is kibontakozik a cselekmény, ez pedig meg is mutatkozik az előre bejelentett 45 perces csatajelenetben.
Míg a júliusban megjelent első trailer szinte semmit nem mond el a történetről, addig az új, valamivel hosszabb előzetesben többet is megtudhatunk a karakterek kibontakozó konfliktusairól, valamint betekintést nyerünk néhány harcjelenetbe is.
A hobbit filmtrilógia szereplői október végén egy apró videóüzenet keretei között jelentették be, hogy az utolsó egészestés mozifilm premierjének London ad otthont december 1-jén, nálunk pedig december 18-án debütál majd.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











