Megjelent Roko debütáló kisfilmje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Roko végre nem csak új albummal, de új kisfilmmel is bemutatkozik közönsége előtt. A videó tegnapelőtt folyamán debütált a hivatalos YouTube-csatornáján.
hirdetés
A közönség által kifejezetten sokoldalú előadóművésznek tartott spanyol énekes-színésznő, Roko november 5-én élete első videoklipjét osztotta meg szívében hatalmas boldogsággal és lelkesedéssel hivatalos YouTube-oldalán.
A kisfilm a Luz, azaz Fény című dalhoz készült, mely az énekesnő legelső szólóalbumán, a 3, 2, 1: Roko című korongon kapott helyet. Debütáló lemeze egyébként nem sokkal korábban, egészen konkrétan november 4-én került a boltok polcaira az alábbi, meglehetősen komoly hangvételű dalokkal:
- Así de bien (Hogy a jó)
- Luz (Fény)
- La ciudad (A város)
- Libérame (Engedj el)
- A título pasado (Az utolsó cím)
- Tómate un respiro (Tarts egy kis szünetet)
- Nadie como tú (Senki más, ahogy te)
- Herida (Seb)
- No voy a esperar (Nem fogok várni)
- Seamos infinitos (Végtelenek vagyunk)
- Flores negras (Fekete virágok)

A dal és a hozzá készült klip nem szokványos módon nagyon is összhangban van egymással, mivel a szöveg szerint is taxisofőrként tekint környezetére Rocío. A szám egyébként arról szól, hogy a város egy betondzsungel, hálózatok sokasága, ő pedig, mint taxis, hogyan látja mindezt: az embereket, a saját életét, belső vívódásait, ahogy éjszaka fényárban úszik a város. Fontos számára a fény, mely minden körülmények között utat mutat, és sosem tűnik el. A Luz tulajdonképpen a reményről szól, arról, hogy sosem kell és szabad feladni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nincsenek megelégedve a rajongók.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.











