Megszületett Béres Alexandra gyermeke
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Fésűs Nelly és Harsányi Levente gyermeke után most újabb sztárbaba született, méghozzá Béres Alexandráék családjában. A fitnesslady kislánya a tegnapi nap folyamán jött világra.
hirdetés
Tegnap lett Béres Alexandra kétgyermekes anyuka, hiszen világot adott családjuk legújabb tagjának. A fitnesslady pár napja a Nők Lapjának mesélte el, mennyire várja már a pici érkezését, így most hatalmas az öröm a családban, főleg, hogy Szandi testvére is hamarosan megszüli első babáját.
Alexandra tegnap délelőtt, tíz óra után pár perccel szülte meg Flórát, aki 3400 grammot nyomott.
„Dr. Bardóczy Zsolt, szülész-nőgyógyász, aki végigkísérte a terhességet, elmondta: a szülés csodálatos nyugalomban zajlott, és rövid ideig tartott. Flóra és édesanyja jól vannak” – mondta az anyuka menedzsere, majd későtt maga Alexandra is elújságolta a hírt Facebook-oldalán:
„Szeretném Veletek megosztani az örömünket! Ma reggel megszületett új kis családtagunk, Barna Flóra! Éjjel négy körül éreztem, hogy megindult a szülés. Akkor vártam még 1 órát, majd felhívtam Franciskát, a szülésznőmet. Ő azt javasolta, hogy ne várjunk, mindenképpen induljunk el otthonról, hogy még a nagy forgalmat megelőzzük. Miután Pannát felébresztettük, és pizsiben letettük anyukámnál, elindultunk a Róbert Kórházba. Nagyon édes a pici, és igazi babaszaga van...”
Gratulálunk!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











