Nagy Adri a Jóban Rosszban új Bettyje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több száz jelentkező közül a Megasztárban feltűnt Nagy Adri bizonyult a legjobbnak, így a héten már el is kezdte a munkát Betty Tanakis szerepében. Az énekesnő régóta kacérkodott már a színészi pályával, így boldog, hogy mostantól ő is a Jóban Rosszban csapatának tagja.
hirdetés
Amatőr és színészi gyakorlattal rendelkező lányok is jelentkeztek a Jóban Rosszban felhívására, hogy megmutassák, ők a legalkalmasabbak a TV2 napi sorozatának főszerepére. A castingon ismerős arcok is feltűntek és a befutó végül a Megasztárban feltűnt énekesnő, Nagy Adri lett.
„Régóta érdekelt a színészet, így nagyon boldog vagyok, hogy a stáb engem választott. Nagyon felpörögtek az események, ruhapróba, szövegtanulás és már az első forgatási napomon is túl vagyok. Még fel sem fogtam igazán, hogy mi történik” – mondta Adri, akit a nézők először október végén láthatnak majd Bettyként.
„Adri régóta a látóterünkben van, nagyon tehetséges lány, amit most a castingon is bebizonyított. Egyhangú döntés született, hogy ő tökéletes a szerepre. Nem hasonmást kerestünk, így nem volt követelmény a szőke rövid haj. Mivel egy teljesen új Bettyt látnak majd a nézők, nem volt szükség arra, hogy Adri külsején változtassunk” – árulta el György Bence, a TV2 program- és hírigazgatója.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











