A Vámpírnaplók sztárja utál vendégszerepelni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A The Vampire Diaries történelemtanára a hatodik évadban újra a főszereplők sorát erősíti, de másként nem is vállalta volna a visszatérést.
hirdetés
Az Alaric Saltzmant megformáló Matt Davis sokáig gondolkozott azon, hogy újra visszatér-e Mystic Fallsba, hiszen az első tervek szerint, csak vendégszereplőként akarták volna feléleszteni a sorozatban, amit ő nem akart elvállalni.
„Nem jó érzés vendégszereplőként visszajönni. Olyan, mintha kiesnék a csapatból, a körforgásból, és nem tudom átélni a történetet igazán. Nem hiszem, hogy igent mondtam volna arra, hogy epizódszerepre jöjjek vissza. Ez nekem érzelmileg nehéz döntés. Felkészültem, hogy lesz egy beszélgetésem Julie Pleckel, de még mielőbb bármit is mondtam volna, ő kezdett bele. – Szóval, arra gondoltunk, hogy visszahozunk téged végleg. Mit szólsz hozzá? – Alaric karaktere igen közel áll hozzám és szerintem most még jobb, mint valaha is volt” – vallotta be a Digital Spynak a színész, aki egyébként közönségkedvenccé vált az évadok során és számos rajongó könnyezte meg a halálát a sorozatban.
A sorozat hatodik évada a hírek szerint sok szomorú és boldog percet tartogat még a rajongók számára, de az már bizonyos, hogy Matthew Davis állandó szereplőként fogja megdobogtatni a nők szívét, sőt egy románc is kialakulóban lehet Jodi Lyn O'Keefe vendégszereplésének hála.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











