Bochkor Gábor lesz Istenes Bence utódja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A televíziós-rádiós Bochkor Gábor váltja le Istenes Bencét, így már biztos, hogy az ő hangjára fogunk kelni.
hirdetés
Mint már arról beszámoltunk, Istenes Bence kénytelen volt otthagyni a Music FM-es Morning Show-t, hiszen annyi teendője akad mostanság, hogy nem bírta a rádiózással együtt végrehajtani őket. Ezért keresett a Music FM új munkatársat Bochkor Gábor személyben, aki immár biztosan elvállalta az állást.
„Való igaz, hogy megkeresett Kiss Anikó, a rádió vezér- és programigazgatója, és felajánlotta, hogy töltsem be a megüresedett helyet. Egyelőre nem adtam választ, kaptam egy kis gondolkodási időt” – nyilatkozta néhány napja Bochkor.
Valószínűleg azért is rá gondoltak, mivel régebben rádiós műsorvezető is volt, ezért neki van már bőven tapasztalata ezzel a munkával kapcsolatban.
Kiss Anikó is nyilatkozott: „Örülnénk, ha egy olyan rádiós lenne a csapatunk tagja, akinek a nevéhez fűződik a reggeli rádiózás, hiszen Bochkor Gábor maga teremtette meg ezt a műfajt” – mondta.
Bochkor korábbi bizonytalansága azonban elillant, ugyanis a Music FM hivatalos oldalán már be is jelentették, hogy október elsejétől élvezhetik a hallgatók reggelente hangját.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













