Jön az ötödik In This Moment-album
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Novemberben jelenik meg az In This Moment ötödik stúdióalbuma, a Black Widow az Atlantic Records gondozásában.
hirdetés
Január elején jelent meg az In This Moment negyedik, Blood címre keresztelt albumának koncertfelvételeket tartalmazó változata, nemrégiben pedig bejelentették, hogy még idén kiadják ötödik nagylemezüket, mely a Black Widow címet kapta. Az új korong megjelenését november 18-ára datálja az együttes, melyen a velük már korábban is dolgozó Kevin Churko producer működik közre.
Az együttes énekesnője, Maria Brink így nyilatkozott a novemberben megjelenő albumról: „Az album témája, hogy megtaláljuk a gyengeségeinket és erőt kovácsoljunk belőlük. Az újjászületésről, a szabadságról szól, és arról, hogyan fedezzük fel az egyensúlyt mindenben.”
A gitáros, Chris Howorth is mesélt az albumról, elmondása szerint elkészítése kihívás volt számukra, ugyanakkor izgalmas is, és a végeredmény ahogyan nekik, úgy a rajongóknak is újdonság lesz.
Bár az albumra még várni kell, az együttes nemrégiben megosztotta az első kislemezes dalt, a Sick Like Me-t, mely nagyban hasonlít a 2012-es megjelenésű Blood című album szerzeményeihez.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











