Újdonsággal készül Sinead Burgess
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sinead Burgess a napokban egy fotózáson vett részt, amely új dalokhoz kötődik, legalábbis egyik Facebook-bejegyzése szerint. A sztár ezen kívül közreműködik tyDi egyik új dalában is.
hirdetés
„Ma egy fantasztikus csapattal voltam egy csodálatos fotózáson… Nagyon hálás vagyok a kreatív embereknek, hogy az életembe hozták ezt az elképzelésüket!” – írta nemrégiben a Facebookon Sinead Burgess. A gyönyörű ausztrál sztár a bejegyzés végére ezt írta: „Új zene hamarosan!”
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen új zenére is gondolt a híresség, hisz első albuma már régóta várat magára. Annyi azonban biztos, hogy készített egy duettet tyDi új, Redefined című stúdióalbumára, amely szeptember 30-án lát majd napvilágot Ausztráliában. A dalszerzőként és producerként is tevékenykedő tyDi, valamint Sinead közös szerzeménye a Racing Kites címet kapta.
Az énekesnő egyébként egyszer már felénekelt egy albumnyi dalt, ám úgy gondolta, hogy azok nem igazán tükrözik a személyiségét, ezért új dalok készítésébe kezdett. Azt viszont még mindig nem lehet tudni, hogy mikor fog megjelenni a stúdióalbuma.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Új fotók a hírességekről.
Selena Gomez azonban visszatér.











