Lindsay felfogadta Britney volt menedzserét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A híres Larry Rudolphot már nem Britney Spears mellett lehet látni, hanem Lohan kisasszony mellett. Azt a feladatot kapta, hogy kihúzza a nyilvános pácból, és segítsen újra beindítani a karrierjét. Bár ez nem is ártana a Lindsay rehabos, rács mögött töltött időszaka után.
hirdetés
Larry még a Spears-korszakban rendbe hozta Britney-t és karrierjét. Neki köszönhette a pophercegnő, hogy helyre lett állítva a szerencsecsillaga a 2007-es nyilvános leégése után.
Lindsay teljesen úgy érzi, és ezt családjának, barátainak nem is győzi eleget mondogatni, hogy már teljesen készen áll minden munkára, és már bele szeretne esni a forgatásokba, hogy rendbe hozza karrierjét. Ezt a Vanity Fair című magazinnak is kifejtette, s hozzátette, hogy bánja botrányos múltját, és újra jó úton szeretne járni. Ennek ellenére Rudolph úgy véli, hogy még egyáltalán nincs itt az ideje, hogy Lindsay visszatérjen a reflektorfénybe. Valószínűleg igaza is van, hisz ő a szakember.
Egy bennfentes így nyilatkozott a New York Post magazinnak: „Lindsay mindenkinek azt mondja, ő teljesen készen áll a forgatásokra és az embereknek már alkalmazniuk kellene őt. De Larryt ez nem hatja meg.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













