Egész estés műsorral tér vissza Bödőcs Tibor
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két és fél év után újra képernyőre kerül Bödőcs Tibor, aki mostanában csak az élő fellépéseire tartogatta poénjait. A Karinthy-gyűrűs stand-upos a Comedy Centralon jelentkezik majd műsorával.
hirdetés
Bödőcs Tibort önként vállalta, hogy egy időre hátrébb húzódik és nem vállal több televíziós szereplést. A humorista nem akarta kiárusítani a poénjait, azokat inkább az élő színháztermes, művházas fellépésekre tartogatta – nagy sikerrel, előadásait szinte mindenhol teltház fogadja.
Azóta csak a fellépésekre eljáró közönség értesülhetett arról, hogy mi történik Búcsúszentlászlón, a zalai faluban, ahol a stand-upos a gyermekkorát töltötte. Bödőcs végre megtöri a hallgatást és kamera elé áll: a Comedy Central műsorán, szeptember 21-én este 20:00-kor mindenki feltöltődhet a legfrisebb „bödőcsizmusokkal”.
Bödőcs Tibor önálló műsorában, „Az élet értelme és kertészeti tippek” című előadásában szó esik majd a vendéglátás és vendégvárás kisebb tusáiról. Beszél az aperitif előtti rövidek és a távozás előtti utolsó italok elfogadásáról, valamint, ahogyan azt a cím is sugallja, a zalai kertek növénygondozási, permetezési szokásai is górcső alá kerülnek.
Újabb szelet Búcsúszentlászlóban lehet részese a nézőknek szeptember 21-én este nyolckor a Comedy Centralon, ha megnézik, hogy Bödőcs Tibor mit tartott magában két évig.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











