Maradhatnak Jennifer Lawrence meztelen képei a neten
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hiába harcol keményen napok óta a sztár a kiszivárgott képei ellen, egy pornóoldal nem hajlandó levenni a képeket.
hirdetés
Jennifer Lawrence az elsők között ismerte el, hogy a vasárnap este közzétett kompromittáló képeken valóban ő szerepel. Ügyvédje már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a jog összes eszközével harcolni fognak azokkal szemben, akik a képeket megosztják, illetve közzéteszik.
Úgy tűnik, mégsem lesz olyan egyszerű az összes pikáns képet eltüntetni. A TMZ úgy tudja, egy pornóoldal elutasította a képek levételére vonatkozó kérlemet azon fotók esetében, amik nem szelfik. Arra hivatkoznak, hogy ezeket a képeket nem Jennifer Lawrence készítette, így nem is ő rendelkezik a képek szerzői jogaival, sokkal inkább a fotó készítője, még akkor is, ha azok a színésznő saját telefonjával lettek lőve.

Így az erősen 18-as karikás képek jelenleg is fent vannak a pornóoldalon, az üzemeltető kizárólag akkor hajlandó eltüntetni a képeket, ha bizonyítani tudják, hogy valóban Jennifer Lawrence rendelkezik a nem-szelfi fotók jogaival, vagy ha a fotó készítője ad be erre vonatkozó kérelmet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











