Dalpremier: Dirty Slippers - Ne gyere többet!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Augusztus 26-án debütált a Dirty Slippers legújabb, Ne gyere többet! címre keresztelt szerzeménye.
hirdetés
Augusztus 26-án került feltöltésre a korábban a The Last Vegasszal is turnézó Dirty Slippers legújabb, Ne gyere többet! című szerzeménye, mely fizikai formában jövő év tavaszán lát majd napvilágot a Hungarosound gondozásában. A debütálás óta eltelt alig négy napban máris közel ötvenezren voltak kíváncsiak Lázárék legújabb nótájára, mely valóban a zenekartól megszokott profizmussal dicsekedhet.
Lobó Szalóky Lázár frontember elmondása szerint a dal egy fiktív szerelmi csalódásról szól, arról, hogy milyen érzés, amikor összejön az ember valakivel és lassan ráeszmél: mégsem ő az igazi.
A zenekar rajongói már több ízben is hallhatták a nótát a srácok nyári turnéjának állomásain, mely hatalmas közönségkedvencnek nőtte ki magát és sikere azóta is töretlen, mi több: előszeretettel tűzik zenei listájukra a hazai, az erélyi, a vajdasági és felvidéki rádióadók is, emellett a közeljövőben kisfilmet is forgatnak a dalhoz a srácok!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











