Vastag Csaba az X-Faktorban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vastag Csaba öccsével együtt jelentkezett az X-Faktorba, de külön produkcióval. A válogatáson mindketten túljutottak.
hirdetés
Vastag Csaba, a Popdaráló egykori vokalistája is indult az X-Faktor tehetségkutató versenyen. A válogatásra öccsével együtt jelentkezett, azonban mindketten külön produkcióval indultak. Csaba egy pörgős Robbie Williams-számot adott elő, a Let Me Entertain You-t. Előadásának csúcspontja volt, amikor arcon csókolta Keresztes Ildikó művésznőt.
Öccse szöges ellentétben állt vele. Ő egy lassú számmal lopta be magát a zsűri és a közönség szívébe. A mentorok egyhangú döntése alapján mindketten továbbjutottak, de egy kis kritikát így is kaptak. A zsűri szerint az igazság a két testvér előadása között van; a pörgés és a kellemesen lágy előadás között. Csabának pedig a színházi kliséket kell elhagynia, hogy profi válhasson belőle.
Csaba és öccse között jó testvéri viszony van. A válogatáson mindketten túljutottak. Reméljük, a verseny nem szül majd rivalizálást és ellenségeskedést a két testvér között.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
Egy pár voltak húsz éve.











